Sunderland-Manchester United 0-4
2007.12.26. 21:30
A Manchester kiütéssel győzött a Sunderland ellen.
A United a Sunderland otthonába látogatott és már a mérkőzés elejétől egyértelművé tette, hogy ezen a mecccsen nem születhet más eredmény, csakis vendéggyőzelem. Az első manchesteri találatra húsz percet kellett várni, ekkor Rooney kapott remek ütemű kiugratást, majd magabiztosan a bal sarokba helyzett. Tíz perccel később Saha növelte a vendégek előnyét, és még a szünet előtt megszületett a harmadik manchesteri találat is, Ronaldo talált a kapuba.
A második félidőben már nem erőlködtek a csapatok, a United magabiztosan őrizte az előnyét, sőt, Saha tizenegyesgóljával a negyedik találatát is megszerezte.
A sereghajtó Derby otthonába látogató Liverpool vérszegény produkcióval állt elő, s bár végül sikerült megnyerni az összecsapást, a mérkőzés nem marad emlékezetes a vendégek számára. Torres már a 12. percben vezetést szerzett a Vörösöknek, McEveley azonban a 67. percben egyenlített, s csak Gerrard 91. percben szerzett találatával biztosította be sikerét a Pool.
Sunderland-Manchester United 0-4 G.: Rooney 20., Saha 30., 86., Ronaldo 45.
forrás: samsungsport.hu
|