Rio: Eljött a mi időnk!
Manutdworld.com 2006.06.06. 16:50
Az angol válogatott védője, Rio Ferdinand szerint eljött az idő az "háromoroszlánosok" számára, hogy belekezdjenek az igazi kemény munkába.
Sven Göran Erikkson együttese egy könnyed felkészülési mérkőzésen már túl van, ahol a svéd szakember csapata 6-0-val küldte haza Jamaica együttesét. A mérkőzésen remekelt a sokat kritizált Peter Crouch, aki mesterhármast elérve nyugtatta meg a brit közvéleményt a csapat csatárgondjaival kapcsolatban.
A csapat nagyon jó hangulatban készül már hetek óta, azonban Rio elmondta, hogy mától kezdve, a csapat teljesen a feladataira koncentrál, ahol nincs helye a viccelődésnek.
"Nagyon jó a hangulat a csapatban, és mióta együtt vagyunk kb. 2 hete, azóta mindenki folyamatosan a könnyeivel küszködik, annyit nevetünk."
"Azonban most már elkell kezdenünk keményen dolgozni, és nem szabad elviccelődnünk a dolgokat, mert komoly következményei lehetnek."
"Én is rengeteget nevettem az elmúlt hetekben, azonban most fontosabb feladataim vannak."
Erikkson mesternek sok problémával kell szembenéznie a közeledő VB előtt, azonban van, ahol nem kell törnie a fejét, hogy kik játszanak. Ilyen pont a védelem tengelye, ahol Rio Ferdinand és John Terry a világ talán legjobb védőkettősét alkotja.
"Ő egy nagyon kiegyensúlyozott ember. Ha meglátod mennyire megabiztos, te is azzá válsz."-mondta Rio a VB után leköszönő svéd szakemberről.
"Magabiztossága átárad minden játékosára. Mindannyian hiszünk abban, hogy megnyerhetjük a VB-t. Ez az egyetlen járható út, amelyen valaki elindulhat egy ilyen szintű világeseményen."
"Ez még nem jelent rögtön sikert. Az elmúlt tornákon is úgy érezhettük, hogy képesek vagyunk nyerni, mégsem így történt, azonban a mostani csapat valamiben más."
"Nem mondom, hogy ha összekerülünk a brazilokkal, akkor lemossuk őket a pályáról, de lesz keresnivalónk ellenük."
"Most úgy utazunk Németországba, hogy megnyerhetjük álmaink trófeáját."
Sokak szerint Anglia sikerének egyik kulcsa, hogy a védelem tengelye remekül működjön. Ezt alátámasztván a világ talán két legjobb védője Rio Ferdinand és John Terry lehet a siker kulcsa.
"Minél több mérkőzésen játszunk együtt, annál jobban érezzük egymást. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk egymással. Remélem mindketten a maximumot tudjuk majd nyújtani."
|