Vidic világbajnokságának vége
2006.06.13. 16:14
Nemanja Vidicnek, a United védőjének világbajnoksága véget ért, miután térdsérülést szenvedett a szerbek egyik edzésén.
Vidic a sérülést még tegnap szerezte, ami először nem tűnt túl komolynak, de a válogatott orvosa, Aleksandar Boskovic elmondása szerint Vidának több hetet is ki kell majd hagynia.
"Nem játszhat már a VB-n, mégha a döntőig jutunk, akkor sem." - mondta Boskovic
A 24 éves védő, aki a Szpartak Moszkvától igazolt a Vörös Ördögökhöz mintegy 7 millió fontért januárban, egy selejtező mérkőzésen összeszedett piros lap miatt már a szerbek nyitómérkőzését is kihagyta Hollandia ellen, így újabb négy évet kell várnia arra, hogy világbajnoki összecsapáson szerepelhessen.
|