A United orvosi szakvéleménye után az ifjú támadó várhatóan majd csak a kieséses szakasztól csatlakozik a háromoroszlánosokhoz, még annak ellenére is, hogy Sven-Goran Eriksson hétfői nyilatkozatában azt mondta, hogy akár már ezen a héten játszhat.
Már csak azért sem valószínű, hogy pályára küldik Wazzát Yorkék ellen, mert a Vörös Ördögök orvosi stábja az angolok második meccséig - amit csütörtökön 17 órakor rendeznek - nem tudtják megvizsgálni Roo egészségi állapotát.

Chris Moran és Angus Wallace professzorok jelentették be június 7-én, hogy meggyúgyult Wayne lábközépcsontja. Azonban a szakemberek értékelésében azt is olvashattuk, hogy nagyon vigyázni kell egy esetleges újabb sérülés miatt, ezért minél később vetik be a játékost, annál nagyobb az esély arra, hogy nem sérül meg ismét a 20 éves csatár jobb lábfeje.
Ennek ellenére Rooney legközelebb már akár a június 20-án (kedden) megrendezésre kerülő, Svédország elleni utolsó csoportmeccsen is pályára léphet, Kölnben.