Lehetséges, hogy Ruud van Nistelrooy a Holland válogatott támadója csak csere lesz a Portugália ellen megrendezésre kerülő mérkőzésen.
Az Oranje eddig csak Argentína ellenében nem tudott győzni, de a három meccs alatt Ruud csak egyszer talált az ellenfelek hálójába, így lehetséges, hogy a cserepadra szorul majd.
"A középcsatár kilétéről még nem döntöttünk, de lehetséges, hogy vasárnap Dirk Kuyt fog kezdeni." -mondta Marco van Basten

Nistelrooy számára nem lenne ismeretlen a csere-szerep, hiszen az idény vége felé Sir Alex Ferguson is több alkalommal Louis Sahát küldte pályára Ruud helyett. Van Basten viszont úgy véli, ezzel a motivációs eszközzel sikerül feltüzelnie támadóját, aki így jobban fog játszani.
"Nyilvánvalóan nem esik jól neki, amikor mást küldünk pályára a helyén, de erről még nem beszéltünk vele. Véleményem szerint meg fogja érteni, hogy ha jobban játszik, akkor kezdőként kap majd lehetőséget. A célunk pedig, hogy aktívabb játékra ösztönözzük." -vélekedett a holland