A Vörös Ördögök szélsője, Ryan Giggs elmondta, hogy a United csak saját magát okolhatja, hogy vereséget szenvedett kedden a Celtic ellen a Bajnokok Ligája ötödik játéknapján. Az eredmény azt jelenti, hogy Ferguson csapatának legalább egy pontra van szüksége a továbbjutáshoz.
Annak ellenére, hogy a United dominált a találkozón, nem sikerült kihasználniuk a lehetőségeket és végül jött Nakamura nagyszerű szabadrúgásgólja a mérkőzés 81. percében.
"Csak magunkat okolhatjuk" - mondta Giggs a MUTV-nek. "Sokat birtokoltuk a labdát és ott voltak a lehetőségeink is. Az első félidőben a Celtic szinte csak a saját térfelén tartózkodott."
"Amikor elől vagy, ki kell használni a lehetőségeket és mi nem ezt tettük."
A Vörös Ördögök a mérkőzés utolsó percében még egy tizenegyest is kaptak, de Louis Saha nem élt vele.
"Louisnak nem volt szerencséje, de egyébként már korábban eldönthettük volna a találkozót, ha kihasználjuk a helyzeteket. Most megint a Benfica ellen kell játszanunk."
"Nem lesz könnyű, arra fel kell készülni. De van egy dolog, ami kedvezhet nekünk. Tudjuk, hogy a Benficának is nyernie kell, így ki fognak jönni és támadni fognak minket."
"De mi játszunk hazai pályán és tudjuk mit kell tennünk. Remélhetőleg meg tudjuk csinálni" - tette hozzá a walesi szélső.
Forrás:manutdworld.com