A Premiership 17. fordulójának egyetlen vasárnapi meccsén a Chelsea a Stamford Bridge-en játszott döntetlent az Arsenallal, így hátránya nyolc pontra nőtt az éllovas Manchester Uniteddel szemben
A londoni csúcsrangadón az Arsenal nem állt hadilábon a szerencsével, a Chelsea ugyanis végigtámadta a mérkőzést, ziccerek tömkelegét dolgozta ki, ám a végén örülhetett, hogy egy ponttal zárta a találkozót. A Kékek már az elő félidőben is lőttek egy kapufát, egy alkalommal pedig a gólvonalról tisztáztak a vendégek, a második félidőben azonban még ennél is több kihagyhatatlannak tűnő helyzete volt Lampardéknak.
Az Ágyúsoknál a kapufa legalább olyan foglalkoztatott volt, mint Lehmann kapus, az első hetven percben sem egyszer mentette meg góltól Arsene Wenger csapatát, de miután Flamini egy látványos támadás végén a 78. percben vezetést szerzett a vendégeknek, a Chelsea további három alkalommal találta el a kapufát, és emellett más ziccereket is kihagyott. A 84. percben azonban semmi sem segíthetett a vendégeken, Essien távoli bombája után utat talált a labda Lehmann kapujába.
A végeredmény izgalmas hajrá után a Chelsea számára csalódást keltő 1-1 lett, ezzel a Kékek csak nyolc pontra tudták megközelíteni a Manchester Unitedet, igaz, egy meccsel kevesebbet játszottak rivlisuknál.
Chelsea-Arsenal 1-1 (0-0)
G.: Essien (84.), ill. Flamini (78.)
(samsungsport)