Villa - United 0:3
nisT 2006.12.23. 21:33
A United egy parádés 2. félidővel mattolta ellenfelét a Villa-Parkban...
A meccs eleje nem hozott sok izgalmat, a Villa nem szeppent meg a Unitedtől, így már a 3. percben egy lövést eresztettek meg van Der Sar kapujára, ám a holland kivédte ezt a lövést. Ezután a 7. percben a sérüléséből visszatérő Park Ji Sung lőtt kapura, de Király Gábor védte ezt a lövést.
Ezt követően Ronaldo és Evra, illetve a túloldalon Gardner próbálkozott lövéssel, de nem jártak sikerrel.
A félidőben az állás tehát 0-0, egyik csapat sem mutatott szép játékot, a United fölényben játszott, de nem tudta kihasználni. Változtatnia kellett Fergusonnak a taktikán.
A félidő elején 2 szögletet is végezhettek a hazaiak, de egyikből sem született találat. A mezőnyfölény hamarosan gólt is hozott a vendégeknek, az 58. percben Cristiano Ronaldo a félpályáról indulva átverekedte magát az egész középpályán, majd egy lövést eresztett meg, amit blokkoltak és a lecsurgó labdát könyörtelenül a hálóba vágta. Így az állás 0-1.
A 64. percben egy szögletet fejeltek ki a hazai védők, a kipattanó labdát pedig Paul Scholes könyörtelenül küldte kapura, és szerezte meg minden valószínüséggel a forduló gólját. Scholesnak idén ez volt a 2. találata a bajnokságban.
A 69. percben Park helyére állt be Rooney. A 80. perc környékén Rooney hozta kihagyhatatlan helyzetbe Ronaldot, a portugál be is talált, csak a partjelző zászlója a magasba lendült, ezzel jelezve, hogy les volt, így maradt a 2-0.
Ronaldo 5 perccel később szabályosan is betalált, gyönyörű kontra végén Nevilletől gyönyörű labdát kapott, s bepasszolta az üres kapuba. Így beállította a végeredményt.
A mérkőzést lefújták, a United jobban játszott, s győzelmet aratott a Villa Parkban, és megszerezte az őszi elsőséget 47 ponttal.
forrás:rooneyworld.atw.hu
|