Richardsont vinné a West Ham
2007.06.03. 11:45
Brit értesülések szerint a West Ham United négy millió font ellenében vinné a Vörös Ördögök angol játékosát, Kieran Richardsont.
A 22 éves játékos 2005-ben kölcsönjátékosként már megfordult a West Bromwich Albionnál, és akkoriban teljesítményével bejátszotta magát a válogatottba is. Manchesterbe való visszatérését követően viszont idén sem sikerült bekerülnie a kezdőcsapatba.
Kieran nagy elszántsággal vetette bele magát az idei évbe is, ám Ryan Giggs miatt a balszárnyon sokszor csak védőként jutott szóhoz. A United saját nevelésű játékosa később Gabriel Heinze, és Patrice Evra felépülését követően pedig a cserepadra szorult.
Richardson az Albionnál középső középpályásként is lenyűgöző teljesítmény nyújtott, és ezzel hívta fel magára Alan Curbishley figyelmét is. A távozás esélyeit az is nagyban növelheti, hogy a klub a héten bejelentette: Hargreaves mellett leigazolták a Sportingtól Nanit, és a Portotól Andersont is.
A játékosért egyébként a Birmingham edzője, Steve Bruce, és a Portsmouth szakvezetője, Harry Redknapp is érdeklődik.
Forrás: ManUtdFanatics
|