Alan Smith közleményben tudatta, hogy szeretne új szerződést kötni a Manchester United együttesével.
A 'Smudger' becenévre hallgató játékos 2004 nyarán öt évre kötelezte el magát, és került a Leeds United együttesétől az Old Traffordra, azonban egy sajnálatos lábtörés 2006 februárjában törést hozott a karrierében, és csak nehezen tudta visszanyerni régi formáját.
Egész évben keményen dolgozott, hogy újra visszaférkőzzön Sir Alex Ferguson bizalmába, és a szezon utolsó mérkőzésein számított is rá a skót szakember, sőt az angol válogatottba is behívta Steve McClaren szövetségi-kapitány.
Kezdőként lépett pályára a Brazília elleni barátságos mérkőzésen, és úgy érzi, hogy újra kezdi régi önmagát idézni, és szeretne újabb éveket eltölteni Manchesterben.
"Most egy szerződéshosszabítási procedura áll előttem, de fittnek érzem magam, és harcolni fogok a jövőmért." - mondta a Daily Star Sundaynek.
"Mindenképpen maradni akarok az Old Traffordon."
"Az ügynököm már megkezdte a tárgyalásokat a klubvezetéssel, és remélhetőleg az elkövetkezendő hetekben pont kerül az ügyem végére."
Forrás: Manutdfanatics