Rossi-t csábítja a Juventus
2007.06.07. 09:32
A 20 éves amerikai származású, ám olasz nemzetiségű csatár bebizonyította az előző szezonban miért is tartják Európa egyik legtehetségesebb játékosának. Januárban igazolt az AC Parma együtteséhez, ahol 19 Serie A mérkőzésén 9 gólt szerzett, és nagy szerepe volt abban, hogy a "sonkások" jövőre is az olasz elsőosztály tagjai lesznek.
A Claudio Ranieri által vezérelt egykori tejgyári csapatnál Rossi kiteljesedhetett, és megmutatta, hogy a Newcastlenál eltöltött csalódást keltő időszak, csak egy kisiklás volt, és többre képes.
A következő szezontól azonban az egykoron a Chelseat is irányító Ranieri az újból az első osztályban futballozó Juventus gárdáját fogja irányítani, és a lehetséges nyári erősítések közt tartják számon nagy kedvencét, Giuseppe Rossit is.
Tovább rontja a játékos helyzetét, hogy a United frissen igazolt középpályását, Andersont úgy sikerült elcsábítani az FC Portotól, hogy szerződésben garantálták egy "Vörös Ördög" kölcsönadását Portugáliába a következő szezonra.
A pletykák ellenére sokan mégis úgy vélik, hogy ez a játékos nem az apró termetű itáliai lesz, hiszen az Old Traffordon nem bővelkednek a csatárokban, és több játékos is folyamatosan sérülésekkel bajlódik.
Rossi már több nyilatkozatában is kijelentette, hogy az "Álmok Színházában" szeretné folytatni karrierét, így nagy valószínüséggel hiába érdeklődik iránta a Juventus és a Porto, Sir Alex Ferguson nem fogja eladni őt.
Forrás: Manutdfanatics.com
|