C.Ronaldo nem kap fizetésemelést
2008.07.20. 21:02
David Gill, a Manchester United ügyvezetője szerint elképzelhető, hogy Cristiano Ronaldo nyári kacérkodása a Real Madriddal csak azt a célt szolgálta, hogy a portugál klasszis új, jelentős béremelést tartalmazó szerződést harcoljon ki a BL-győztes angol klubtól. Gill kizártnak tartja, hogy a MU új kontraktust kössön Ronaldóval és „hűségnyilatkozatot” vár a luzitán szélsőtől.
Gill az egyik amerikai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: a portugál szélsőt még négy éves szerződés köti a tavaly a Premier League és a Bajnokok Ligája trónját is elfoglaló MU-hoz, amelynek esze ágában sincs fizetésemelést adni a - dollárba átszámítva - hetente közel negyedmilliót kereső luzitánnak.
Arra a felvetésre, hogy Ronaldo valóban csak a nagyobb bérért trükközött a Real Madriddal nyáron, Gill – aki elkötelezettségét és hűségét bizonyító nyilatkozatot vár a portugáltól - csak annyit mondott:
- Elképzelhető, de nem biztos.
A tavaly 42 gólig jutó, jelenleg sérüléssel bajlódó Ronaldo a jelek szerint tehát hiába manőverezett, és bár a szurkolók egy része megorrolt rá, a társak nem neheztelnek a szélsőre:
- Mindannyian visszavárjuk Cristianót – nyilatkozta Rio Ferdinand, a csapat (egyik) kapitánya, aki szerint senki sem haragszik a portugálra és biztosak abban, hogy Ronaldo a következő szezonban is a MU mezében lép majd pályára.
Forrás:pepsifoci
|